¤Chapter 1.¤

"Ha az embert bántják és utálják egy folytában a bántás éri akkor egyszer felfogja adni hisz egyik embernek sincsen akkora türelme ,hogy a minden napi bántást és utálkozást tűrje. Kérlek ne csináljátok ezt!" visszhangzott a fejembe ez a mondat. Igaz elegem van már a bántásból ..... de valahogyan nem akarom ,hogy vége legyen az életemnek. De és ha nincsen más megoldás? Olyan jó néha egyedül lenni és nem gondolni semmire csak a körülötted lévő világra. És a lágy zene amit benyomsz a telefonodon ép a park egyik eldugott részén. felmerül bennem az a kérdés "Miért nem értik meg ,hogy mi boldogok vagyunk?" Ez már szinte fáj nagyon fáj. Minden nap az utálkozást hallani. De most szálljanak ki ezek a rossz gondolatok a fejemből. Ledőltem az ágyra és bámultam a plafont. Nem tudtom mi olyan érdekes ,hogy nézzem. Rövid idő után meguntam és felültem. Oldalra nyúltam a telefonomért de nem volt ott. Megijedtem remélem nem hagytam el sehol. Mert ha valaki megtalálja abból nagy gond lesz. De az éjjeliszekrényre pillantva meglátom. Nagy sohaj kíséretében leemeltem és magam elé tartva nyomogattam. Egészen addig míg el nem indul egy számomra szép dal. Lehet mindenki utálja de engem még is valahogy megnyugtat.

60 perc az az egy óra legalább nem kell folyton rámennem az újra játszásra. Olyan jó lenne ha az emberek  békességben élnének egymással nem lenne vita és harc. Olyan jó lenne ha az élet tökéletes lenne. Ez olyan nagy kérés? Senki sem ismer mindenki a kinézetem alapján ítél meg attól még ,hogy mosolygok nem biztos ,hogy örülök. Attól még ,hogy van pár jobb ruhám nem biztos ,hogy kihasználom a barátom. Attól még ,hogy kívülről egy élet vidám lánynak nézzek ki senki sem tudja ,hogy hányszor sírtam amikor senki sem látott csak ,hogy ne utáljanak jobban senki sem ismeri az érzéseim. Akkor miért ítélkeznek felettem. Bárcsak egyszer át érezné valaki azt amit én. Mert egy sztár barátnőnek mindig tökéletesnek kell lennie, mosolyognia kell állandóan ,el kell tűrnie az utálkozást...... megfolytathatnám tovább. De ez olyan nehéz.... Tudom kivel kéne beszélnem oké eldöntöttem elmegyek hozzá. Felkeltem szép lassan az ágyamról és a ruha táram felé vettem az irányt. Egy egyszerű ruha összeállítást vettem fel. 

A telefonomat gyorsan felkaptam és elindultam az ajtóhoz. Bezártam gyorsan az ajtót és elindultam gyalog. Bedugtam a fülhallgatót és újra elindítottam a zenét max hangerőn. Remélem senki sem hallja meg. Mielőtt valami pletykát terjesztenek rólam. Lehajtott fejjel sétáltam. Elővettem a telefonom és felnéztem Twitter-re. Láttam ,hogy egy csomó ember írja ,hogy Louis mosolyogjon. Még a shipper-ek is de azt nem gondolják,hogy pont miattuk vagyunk szomorúak. Nem mondom ,hogy utálom őket pedig ők igen engem de akkor is még is csak rajongok. Épp elakartam tenni a telefont amikor  megláttam ,hogy egy lány körül álltak még többen és kiabáltak vele. A szavaknak igen nagy súlya van de sajnos nem mindenki érti. 

-Álljatok miért bántjátok szegény.-szóltam hozzájuk. Muszáj volt nem engedem ,hogy bárkit is bántsanak. A középen álló szőke lány lekuporodott és elkezdett sírni. A többiek meg ide fordultak. És döbbenten néztek rám. Biztos felismertek de most ez a legkisebb gondom. Most ebben a percben. 

-Mert ő Larry shipper!-szólalt meg az egyik. Ohhh ebben a percben nem tudtam megszólalni vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Nem tudom  de akkor se kéne bántani oké oké tudom ,hogy nem valódi na de akkor is. El rohantak a lányok. Oda mentem az 'áldozathoz' és megnéztem ,hogy jól van. Láttam a polóját feliratok voltak rajta nagyon rosszul esett ,de valahogyan csak sajnálni tudtam és nem haragudni. Szorosan át öleltem nem tudom miért de úgy érzem ,hogy ez helyes. Vissza ölelt amin egy kicsit meglepődtem. Elengedtem és felnézett rám. A szőke tincsét kisöpörte a könnyekkel áztatott kék szeméből. 

-Sajnálom.-mondta és elment. Azt hittem megbeszélhetem vele ,hogy mért lett shipper vagy ilyesmi úgy meghallgatnám egyszer......